Ő a megszemélyesült, a csupa nagybetűs, az ÍRÓGÉP. :) Régi cimborám, játszótársam, akinek nem kell holmi elektromosság: elegendő a festékszalag és a papír, máris ír, máris kopog, akár a tűsarok, és ha már vészesen közelít a margó, szépen csenget, mint egy kocsiszínben álmodó villamos. Imádom, mert szép. Mert annyi mindent tettünk együtt (mert vele mindig vidám a napom :D), mert nélküle ma nem lenne sem Estvér, sem Ólompegazus.
|
Annyira bájos, esztétikus, annyira praktikusan minimalista, puritán! Nézzétek meg, nincs rajta sem egyes, sem nulla: az egyiket kis l-lel, a másikat kis o-val kell írni, máshogy egyszerűen nem megy. Ha pedig hosszú ű-t szeretnék, olyan igazit, dagályosat, hát írok egy ő-t, visszalépek, festékjavítóval elüldözöm az o-t, újból visszalépek és a magára maradt, megszeppent macskaköröm alá biggyesztek egy u-t. Ű! Mondom: imádom. :)
|
Pontosan ilyen pihent (ugyanilyen kofferben) a szekrényem tetején jó pár évig (miután kimenekítettem a nagymamám padlásáról), aztán a szekrényoldal és a fal közötti résben. Imádtam rajta pötyögni... történetkezdeményeket, no meg töritételeket. :) Nem semmi patinát adott nekik. :)
VálaszTörlésKöszönöm az emlékeztetőt a nevében is. :)
:)))
TörlésMeg sem említettem! Ha akad egy kétszínű festékszalag, mondjuk piros és fekete, az ember képes vele eléggé kétszínűen fogalmazni. ;D
VálaszTörlés