Véletlenek

Vaskó Péter
Árnyéklovasság

Vannak sorsformáló véletlenek. Ilyen volt például, amikor Zalai Botond barátom, akit akkor még nem ismertem, írt egy levelet, miszerint véletlenül megzenésítette az egyik versemet, és ha lenne kedvem, menjek el valami kiállítás megnyitójára, ott majd előadják, hallgassam csak meg élőben, dalként, Orbán Ottó és Szergej Jeszenyin költeményei között. Ez ugyan egy sajátságos véletlen, de mindenképpen sorsformáló. ;)

Roland Morgan
Árnyak földje

Ian Russel
A császár és a mágus

Roland Morgan
Mestervizsga

Aztán akadnak valódi véletlenek is. Kezdjük ott, hogy küszködve tanultam meg írni, mégis, már tíz-tizenegy esztendősen versek és rövid történetek papírra vésésével töltöttem az időmet. Ennek ellenére azt gondolom, másként alakult volna az életem – vagyis ma egyetlen (kiadott) regényem sem lenne –, ha úgy tíz éve, talán pont 2002-ben nem találkozom véletlenül egy ismerősömmel: Vaskó Péterrel. A négyeshatoson futottunk össze, és két megálló közt alig beszéltünk többet a köszönésnél. Akkor már hosszú ideje a versrovat.hu szerkesztője voltam (azóta megszűnt, helyette ajánlom az AMF-et és a Poet.hu-t), innen is ismertem Pétert, más néven Vang Sot. Sebtiben mesélte, hogy fantasyt író barátainak regényt ígért, de egyszerűen nincs rá ideje, majd felvetette, hogy maga helyett beajánlhatna engem, ha lenne kedvem, megmutathatja nekik a meséimet, vagyis az Estvér akkor már majdnem kész részeit. Rábólintottam, sietve elbúcsúztunk egymástól, és azonmód elfeledkeztem az egészről. Hónapokkal később csörgött a telefon, talán Szebeni Vilmos hívott, talán Massár Mátyás, nem tudom már. Tudják helyettem ők. Olvasták a meséimet, mondták, tetszett nekik, lelkendeztek, kérdezték, van-e kedvem esetleg mást is írni, mert akkor találkozzunk személyesen, beszéljük meg… Megbeszéltük. Így vált közelivé számomra a Távoli Világok, és így adtam a fejemet regényfaragásra.