A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézirat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézirat. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 19., péntek

„Kész!” :)

3 hozzászólás
És mire „elkészült”, meg is kapta a Mesebeszéd munkacímet.
Pedig váltig állítom, hogy nem mesekönyv. ;)

Rész Állapot Karakter
1. fejezet kész 95 555
2. fejezet kész 171 763
3. fejezet kész 235 569
4. fejezet kész 293 033
Függelék kész 24 181
Összesen 820 101

(Amúgy meg: http://polarmacko.tumblr.com/)

2014. szeptember 2., kedd

Ha kopog az ősz, nyissak ajtót neki?

2 hozzászólás
Amúgy haladgatok. Kicsit beparáztam, hogy már két éve küzdök ezzel a nem is tudom miféle regénnyel (lásd még: mackó a jégen), de visszalapoztam a levelezésben, 2012 októberének végén küldtem el a falas novellát az Ad Astrának, és csak azt követően, novemberben fogtam bele ebbe. Ezzel nem akarom azt sugallni, hogy van időm bőven (nem szeretném két évig elhúzni), és különben is, már „csak” két és fél „apróságot” kell megvalósítanom, és „kész”. Ezúton kérek mindenkitől elnézést, ha azt mondtam/ígértem volna, hogy 750 000 leütés körül a végére érek. Hát, izé, hehe. ^^’

Szept. 2. Szept. 8. Szept. 15.
Rész Állapot Karakter   Rész Állapot Karakter   Rész Állapot Karakter
1. fejezet kész 96 767   1. fejezet kész 96 767   1. fejezet kész 96 774
2. fejezet kész 171 485   2. fejezet kész 171 763   2. fejezet kész 171 763
3. fejezet kész 235 568   3. fejezet kész 235 568   3. fejezet kész 235 568
4. fejezet készül 228 011   4. fejezet készül 242 155   4. fejezet készül 267 118
Függelék kész 24 259   Függelék kész 24 267   Függelék kész 24 181
Összesen 756 090   Összesen 770 520   Összesen 795 404

(Utólagosan: reggel, bambán nem kellene blogolnom, mert aztán javíthatom a cuccot.)
(Szeptember 8.: A második fejezeten és a függeléken megfigyelhető, hogy még a „kész” részeket is folyton zargatom.)

2014. július 21., hétfő

700 000

2 hozzászólás
Íróként még sosem merészkedtem ennyire távol a kezdőmondattól. ^^'
Már nem lehet sok hátra. XD

Rész Állapot Karakter
1. fejezet kész 96 333
2. fejezet kész 171 483
3. fejezet kész 235 565
4. fejezet készül 182 593
Függelék készül 16 148
Összesen 702 122

2014. június 14., szombat

Mai morzsa

0 hozzászólás
Régen morzsáztam a készülő regényből. Ma sem fogok többet egyetlen apró szemnél, csak úgy:

– Nem lett megbolygatva a lakása? Nem költözött be valaki más?
– Tudtommal senki. Azt hittem, Adél fogja megörökölni, de Hilda valami számomra ismeretlen ikszed unokatestvérére hagyta, aki éli világát Hollandiában vagy Belgiumban, az üveghegyeken túl. Még fel sem fogta, hogy örökölt. Rá sem nézett a lakásra, még csak meg sem hirdette, hogy el- vagy kiadná. Szinte biztos, hogy úgy porosodik ott minden, ahogyan Hilda hagyta.
– Egy lakatlan lakás egyszerű célpont, a telefonálód simán besétálhatna maga a holmiért. Néha a legegyszerűbb a leghatékonyabb.
– Kaptafa. Ő az emberrabláshoz ért, én a betöréshez.

2014. május 14., szerda

Mottó

0 hozzászólás
Még 2007-ben sikerült írásjelet tennem A syburri kapu című, azóta is kiadatlan regényem végére.
Nos, szűk hét esztendő alatt máris megtaláltam hozzá a tökéletes mottót, Örkénytől:
„Vigyázz! A kapu harap!”

2014. március 12., szerda

Félmillió

4 hozzászólás
A közelmúlt kronológiája:
500 000 – Vasárnapról hétfőre a regény elérte a bruttó félmillió leütést. (Cintányér!)
200 000 – Hétfőről keddre a harmadik fejezet duzzadt önmagában kétszázezer leütésnyire. (Nevezhetek egy ekkora valamit még fejezetnek?)
500 000 – Keddről szerdára „befejeztem” a harmadik fejezetet, amit bizonyos tesztolvasóim azonnal kézhez is kaptak, ezért biggyesztettem hozzá a tesztüzem státuszt a bal alsó sarokban. Olyan bő lett, hogy az első három fejezet együtt eléri a félmilliót. (Nos, a regényeket nem hosszra mérik, tudom. Mégis, egyelőre csak annyi biztos számomra, hogy ennél hosszabbra még nem szabtam könyvet. Ez az a tény, amibe kapaszkodhatok, mint potyautas a hajókorlátba viharok idején.)

Azt meg ne firtassuk, hogy mikor aludtam! ^^'
Jöhet a negyedik!

2014. február 15., szombat

Az író legfontosabb testrésze

0 hozzászólás
Nem a mennyiség termeli ki a minőséget, mégis régi, bevált mondásom, hogy az író legfontosabb testrésze a segg, vagyis nélkülözhetetlen, hogy hosszan és nyugodtan tudjon egy helyben ülni. Mert sokat kell írnia. Nem csoda, ha a kézirat legapróbb gyarapodása is a sikerélmény része, úgyhogy kitettem a blog bal alsó sarkába egy fejezetekre bontott bruttó leütés számlálót (motivátort), amit remélhetőleg kellő rendszerességgel és eréllyel frissíthetek majd. Az új regény ebben a pillanatban kis híján négyszázezer leütés, vagyis már hosszabb az Estvérnél, de (még?) rövidebb az Ólompegazusnál.

2014. február 13., csütörtök

Morzsák 3. – Rév Ede: Kifeküdnék

0 hozzászólás
Múltam ábránd,
jövőm emlék,
jelenem lék,
mindegy, mibe,
belemennék,
kifeküdnék,
nem a napra,
nem a pástra,
de a vállra,
mindkettőre,
fitos, netán
hegyes orrú,
altfekete,
szopránszőke
hangú nőkre.
 

2014. január 28., kedd

Morzsák 2. – Ez a beszéd

0 hozzászólás
Olvasóként is rajongok értük, de szerzőként talán még jobban vonzódom a sajátos, olykor infantilis párbeszédekhez. Szeretek velük játszani, csodálkozni rájuk, hogy miként alakulnak és bontakoznak ki, aztán zárulnak le. De leginkább azért kedvelem a párbeszédeket, mert a szereplőim nem egyszer egészen meglepnek ezekkel (legalább annyiszor, mint a cselekedeteikkel, ha nem gyakrabban). Úgyhogy legyen az eheti morzsa-tematika

A PÁRBESZÉD

*

– Kit temetünk? – súgta a gyászoló nőnek, aki távolságot tartott mindenkitől, még a koporsótól is, oda se ment a halotthoz végső búcsút venni.
– A férjemet – jött a válasz bánatos, mégis csodálatos hangon.
– Akkor maga özvegy?
– Az vagyok.
– Megismerkedhetnénk.


– De nem tetszik elmondani anyukámnak, hogy bejöttem? Mert azt mondta anyukám, hogy tudja, hogy a szomszéd nénik igazán kedvesek, meg minden, de nem illik. És tetszik tudni, most már te is szomszéd néni vagy, bár fiatal néni, mint anyukám, vagy a boltos bácsi lánya, aki még nem is néni, de nekem az, és jövő héten lesz tizenhét. Ha tizenhét leszek, lesz már saját bicskám meg íjpuskám, de lehet, hogy nem olyan igazi lesz, csak tapadókorongos. Meg persze elfogadnom sem szabad süteményt, és gyümölcsöt is csak mosva szabad, és meg kell köszönnöm. Itt nagyon sok a doboz. El tetszik költözni?
– Nem tetszek elköltözni. Ellenkezőleg: most költöztem ide.
– Tényleg – bólogatott a kisfiú.
– Gyere csak beljebb, de vigyázz az üvegcserepekre!
– Hú, hintaszék! Miért alszik?
– Mi alszik?
– A hintaszék.
– Alszik?
– Letakartad… Tetszett takarni. Ahogyan Zisch néne szokta a madarát. Ha izgága. Ha azt akarja, hogy aludjon.


– Vastag, mesés könyvet írok majd, amit nehéz megemelni, mert nehéz a szavaktól. Olyat, amiben képek is vannak. Olyat, mint a Winnetou.
A plébános erre hátravetett fejjel felnevetett, az álla egyenest az égre meredt, az ádámcsutkája fel-le hintázott közben.
– Le sem tagadhatnád, hogy anyád és apád lánya vagy! Író meg vonatrabló, még hogy! – dörögte barátságosan. Elmosolyodott: – Szóval már tudsz olvasni?
– Elsős vagyok.
– És hol tartotok az ábécében?
– K-nál.
– És már olvastad a Winnetout?
– És Az öreg halász és a tengert. Meg az Állatfarmot.
– Ezek komoly könyvek.
– Állatosak.
– Mit olvasol most?
– A sátán kutyáját.
– Az Sherlock Holmes történet, igaz?
– Igaz – bólintott komolyan Adél –, de én Dr. Watsonnak drukkolok.


– Miért loptad el a fát?
– Nem loptam el. Találtam.
– Találtad? Velem volt a bódéban.
– Hát, igen. Ott találtam.
– Gyakran találsz így dolgokat?
– Csak ha találok.
– Csacsiság volt pont a mögé a bódé mögé bújni, ahonnan elvitted, nem?
– Ez ugyanaz a bódé?

2014. január 20., hétfő

Morzsák 1. – Szellős, szeles, szeleburdi

0 hozzászólás
Ha ez itt tisztán énblog lenne, akkor most olyasmit írnék, hogy robognak a hetek, elhagynak a hónapok, és én a vártnál lassabban haladok a regénnyel. Illetve nem a vártnál (mert ismeretes, milyen lusta vagyok), hanem a tervezettnél. Csakhogy ez nem egy efféle blog, itt ilyesminek helye nincs. Punktum.
Úgyhogy a már tavaly beígért regénymutogatásra szorítkozom, persze másként, mint szántam: tíz-húszezer leütésnyi novellamennyiségek helyett morzsákat mutatok (és a változtatás jogát, naná, hogy fenntartom). Pedig az eredeti elképzelésem az volt, hogy ha mással nem, legalább a mennyiséggel imponálok. ^^’

Nos, ha a magam fukar módján csak morzsákat szórok a leendő olvasók elé, akkor azt legalább tematikusan tegyem, nem?
Eheti tematika:

A SZÉL

*

– Tessék – nyújtotta át a könyveket Adélnak –, ezeket kölcsönadom neked.
– Ha apa megengedi?
– Biztosan megengedi.
– Nem tudom – bizonytalankodott Adél –, apa nem szereti a meséket. Ha kérdezem, hogy hogyan születnek a kavicsok, vagy honnan fúj a szél, akkor olyan válaszokat ad, hogy a kavicsokat bányában bányásszák, a szél meg sima levegőmozgás, és hogy tanulni fogok hőtant az iskolában, ha eljön az ideje.

*

– Jön – felelték. És nem pazaroltak több szóra időt.
Jött. Vénséges szél volt. Nem öntudatlan óriás, nem afféle céltalan légtorlasz-kolosszus, annál sokkalta veszedelmesebb. Keserű leheletű volt, dörzsölt, kíméletlen, szívós és makacs. Kocogva haladt, fújtatva, de azért egyenletes ki- és belégzéssel, égrengető léptekkel. Pillanatra megtorpant, labdázott a szivárványgörccsel, többször magasba penderítette, behorpasztotta, elhajította, majd az egyre tornyosabb, mérgesen szikrázó szilánkfelleget ragadta torkon, gyűrte maga alá száz és száz karjával, és dérkarmaival marcangolta meg. Úgy foszlott el jégcsontos ujjai közt, akár gyerekkézben a vattacukor.

*

– Nem te vagy Rév Ede, a költő?
– A Rév Ede stimmel.
– Tehát te vagy te. A költő és mesehős.
– Még hogy! Miféle mesehős vagyok? A jellemfejlődésem: összeroppanás. De tényleg, köszi, miféle mese az enyém? Vannak tanulságai? Vezet bárhová? El lehet mesélni egy ötéves kislánynak fókapuszi és villanyoltás előtt?
– Talán még el sem kezdődött a meséd – tűnődött a fekete hajú, feketetekintetű szépség. Felpattintotta gyűrűjét, amit baljának mutatóujján viselt, hogy szürke port hintsen belőle Ede sörébe, épp csak egy csipetnyit. – Gyere, a szél elbír mindkettőnket.

*

Pedig Balambér nem mozdult, csak állt ott helyben. Nem ijedt meg attól, hogy a dagály térdig ér, nem lepődött meg, hogy apálykor alvó kagylók maradnak a mozaikszerű parton, csak a tenger zúgását, locsogását, suttogását figyelte. Aztán a szelekét. Nyári délelőttönként a Misztrál túrt a tarkójánál fogva a hajába, fülébe piszkált, só- és fügeillatú ajakkal csókolt, súgott, ígért, és napfényből font szárnya ragyogott, akár az angyaloké. Amikor a hegyek felhősapkát húztak, elengedték pórázon tartott, Bóra nevű, csaholós szélkutyájukat, aki gyáván, hidegen és hitetlenül kaffogta a magáét Balambér háta mögül. Ez a szél nem volt kitartó, hamar fáradt, elnyelte a tenger. Hanem nyár végével jött a cudar kedvű Nevere, habosra pofozta a partot, arcul csapta a kisfiút is, megcibálta a fülét, megrázta a vállát, ordibált vele, és Balambér éppen csak talpon tudott maradni, pedig a szél, amelyik éjszakánként úgy kocogtatta össze a villámokat, ahogyan rosszalkodók az evőeszközt, csak tréfálkozott vele. Amikor végképp beköszöntött az ősz, sötétszürke gúnyában jött a vén Sirokkó, úgy sírt, mint aki gyászol, és hűvös könnyei a kisfiú arcán csorogtak le. A tenger felszíne ilyenkor szikrázva vacogott.

*

Na, egyelőre ennyiből lehet találgatni, hogy mi lesz a sztori + hogy mennyire lesz modoros és/vagy mesekönyv. :D

2013. szeptember 25., szerda

Visszaszámlálás indul

4 hozzászólás
Nem mentegetőzésből mondom, de soha többé nem leszek huszonegy – közben akadt egy s más, például egy ezredforduló –, így nem csak nem akarok, de nem is tudok már olyan könyvet írni, mint az Estvér. Az Estvér olyan, amilyen, sok szempontból egyszeri és megismételhetetlen, számomra mindenképp. Ezt nem csupán az ekultura.hu-n megjelent ajánló és a moly.hu-n lassan gyülekező „felhasználói” értékelések apropóján írom. Azt hiszem, többé már nem buzdulhatok neki „Nem akarom megváltani!” felkiáltással holmi világmegváltásnak.

Talonban vár rám több írnivaló is, egyrészt az Ólompegazus folytatása, a Kiméra, amihez már rengeteg háttéranyagot gyűjtöttem, másrészt egy novellakezdeményből lett regénycsíra, amibe még az Ad Astra Falak című antológiája hajszolt bele. (Zárójelesen, de hangsúlyosan! Reménykedem, és nem csupán érintettségem miatt, hogy a Falak antológia nem reked meg a tervek szintjén, hogy egyszer még a kezemben foghatom.) És komolyan mondom, jó lenne kicsit leporolni a Távoli Világokat is, amit pont egy évvel ezelőtt emlegettem. Most mégis egy olyan regényt írok – talán nem a fióknak –, ami a felsoroltaktól igencsak távol áll, ami leginkább az Estvér rokona. Nem a testvére, inkább a sógora. A felénél tartok, nem tudom, mikor lesz kész, nem ígérek semmit. De nagy bennem a késztetés, hogy ezt-azt megmutassak belőle. Hamarosan. Úgyhogy visszaszámlálás indul.