Morzsák 2. – Ez a beszéd

Olvasóként is rajongok értük, de szerzőként talán még jobban vonzódom a sajátos, olykor infantilis párbeszédekhez. Szeretek velük játszani, csodálkozni rájuk, hogy miként alakulnak és bontakoznak ki, aztán zárulnak le. De leginkább azért kedvelem a párbeszédeket, mert a szereplőim nem egyszer egészen meglepnek ezekkel (legalább annyiszor, mint a cselekedeteikkel, ha nem gyakrabban). Úgyhogy legyen az eheti morzsa-tematika

A PÁRBESZÉD

*

– Kit temetünk? – súgta a gyászoló nőnek, aki távolságot tartott mindenkitől, még a koporsótól is, oda se ment a halotthoz végső búcsút venni.
– A férjemet – jött a válasz bánatos, mégis csodálatos hangon.
– Akkor maga özvegy?
– Az vagyok.
– Megismerkedhetnénk.

– De nem tetszik elmondani anyukámnak, hogy bejöttem? Mert azt mondta anyukám, hogy tudja, hogy a szomszéd nénik igazán kedvesek, meg minden, de nem illik. És tetszik tudni, most már te is szomszéd néni vagy, bár fiatal néni, mint anyukám, vagy a boltos bácsi lánya, aki még nem is néni, de nekem az, és jövő héten lesz tizenhét. Ha tizenhét leszek, lesz már saját bicskám meg íjpuskám, de lehet, hogy nem olyan igazi lesz, csak tapadókorongos. Meg persze elfogadnom sem szabad süteményt, és gyümölcsöt is csak mosva szabad, és meg kell köszönnöm. Itt nagyon sok a doboz. El tetszik költözni?
– Nem tetszek elköltözni. Ellenkezőleg: most költöztem ide.
– Tényleg – bólogatott a kisfiú.
– Gyere csak beljebb, de vigyázz az üvegcserepekre!
– Hú, hintaszék! Miért alszik?
– Mi alszik?
– A hintaszék.
– Alszik?
– Letakartad… Tetszett takarni. Ahogyan Zisch néne szokta a madarát. Ha izgága. Ha azt akarja, hogy aludjon.

– Vastag, mesés könyvet írok majd, amit nehéz megemelni, mert nehéz a szavaktól. Olyat, amiben képek is vannak. Olyat, mint a Winnetou.
A plébános erre hátravetett fejjel felnevetett, az álla egyenest az égre meredt, az ádámcsutkája fel-le hintázott közben.
– Le sem tagadhatnád, hogy anyád és apád lánya vagy! Író meg vonatrabló, még hogy! – dörögte barátságosan. Elmosolyodott: – Szóval már tudsz olvasni?
– Elsős vagyok.
– És hol tartotok az ábécében?
– K-nál.
– És már olvastad a Winnetout?
– És Az öreg halász és a tengert. Meg az Állatfarmot.
– Ezek komoly könyvek.
– Állatosak.
– Mit olvasol most?
– A sátán kutyáját.
– Az Sherlock Holmes történet, igaz?
– Igaz – bólintott komolyan Adél –, de én Dr. Watsonnak drukkolok.

– Miért loptad el a fát?
– Nem loptam el. Találtam.
– Találtad? Velem volt a bódéban.
– Hát, igen. Ott találtam.
– Gyakran találsz így dolgokat?
– Csak ha találok.
– Csacsiság volt pont a mögé a bódé mögé bújni, ahonnan elvitted, nem?
– Ez ugyanaz a bódé?