2012. március 11., vasárnap

Ólompegazus [Zenit]

Ha már „véletlenül” létezik ez a blog, hadd használjam ki, felszántom némi aktualitással. Tavaly év végén ugyanis az Alexandra Kiadó új, magyar vonatkozású fantasztikus sorozatot indított útjára, a Zenitet. Habár fülszöveg szerint az enyém az első, valójában két regény jelent meg egyszerre december közepe táján: a Balor szeme és az Ólompegazus. A megjelenés óta történt egy s más, februárban Massár Mátyással és S. Kolozsvári Zsófiával az Alexandra Pódiumon beszélgettünk a Zenitről, valamint a Rádió Diósgyőr is felhívott minket, adásba kerültünk náluk. Mostanáig született pár visszajelzés, ezek találhatók lent bokrétába gyűjtve, egyéb linkek társaságában.

 
 
Massár Mátyással az Alexandra Pódiumon. 2012.02.15.
 
 
 



 

SFmag – kritika mindkét könyvről és interjú Mátyással
„Az Ólompegazusban szinte az elejétől fogva ott van egy kis vibrálás, bár a belépője egy kis vibrálásnál azért sokkal több […]”

gabrysia – olvasói vélemény és élménybeszámoló (Alexandra Pódium)

„Ha fantasyt kezdtem el olvasni, ott bizony fel kellett képzeletben építeni mindent, egy komplett várost, egy egész birodalmat, kastélyokat. Itt elővettem a könyvet a villamoson, és az események pontosan ott történtek, amerre én utaztam nap mint nap.”

ekultúra – kritika

„A cselekmény sem a mindennapi formában jelenik meg. Nincsenek grandiózus jelenetek, bármit is sugall a fülszöveg, nem beszélhetünk a megszokott értelemben vett csatákról.”

Diákönykormányzat – recenzió és beszámoló egyben

„A nagy kanárisárga kamion emlegetésekor arra gyanakodtam, hogy igazából fantasy paródiáról van szó, de ahogy haladtam előre a történetben, rá kellett jönnöm, tévedtem. A regény humoros, de nem paródia, hanem igazi misztikus urban fantasy!”

moly.hu – Ólompegazus, Balor szeme


facebook
ISBN 9632977386
ISBN 9632977430
Továbbá a KIMTE (fantasy.kimte.hu) oldalán, regisztráció után szavazni lehet a Zenit sorozat első két regényére, és természetesen sok más, 2011-ben megjelent fantasy regényere és novellára is.

A borítókat Tikos Péter festette: http://tikosblog.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése