2013. szeptember 25., szerda

Visszaszámlálás indul

Nem mentegetőzésből mondom, de soha többé nem leszek huszonegy – közben akadt egy s más, például egy ezredforduló –, így nem csak nem akarok, de nem is tudok már olyan könyvet írni, mint az Estvér. Az Estvér olyan, amilyen, sok szempontból egyszeri és megismételhetetlen, számomra mindenképp. Ezt nem csupán az ekultura.hu-n megjelent ajánló és a moly.hu-n lassan gyülekező „felhasználói” értékelések apropóján írom. Azt hiszem, többé már nem buzdulhatok neki „Nem akarom megváltani!” felkiáltással holmi világmegváltásnak.

Talonban vár rám több írnivaló is, egyrészt az Ólompegazus folytatása, a Kiméra, amihez már rengeteg háttéranyagot gyűjtöttem, másrészt egy novellakezdeményből lett regénycsíra, amibe még az Ad Astra Falak című antológiája hajszolt bele. (Zárójelesen, de hangsúlyosan! Reménykedem, és nem csupán érintettségem miatt, hogy a Falak antológia nem reked meg a tervek szintjén, hogy egyszer még a kezemben foghatom.) És komolyan mondom, jó lenne kicsit leporolni a Távoli Világokat is, amit pont egy évvel ezelőtt emlegettem. Most mégis egy olyan regényt írok – talán nem a fióknak –, ami a felsoroltaktól igencsak távol áll, ami leginkább az Estvér rokona. Nem a testvére, inkább a sógora. A felénél tartok, nem tudom, mikor lesz kész, nem ígérek semmit. De nagy bennem a késztetés, hogy ezt-azt megmutassak belőle. Hamarosan. Úgyhogy visszaszámlálás indul.

4 megjegyzés:

  1. Mi az, hogy nem tudod, mikor lesz készen!?!? Két hónapot kapsz rá!!!
    Hát nem hiszem el! Író az ilyen? Tessék igyekezni!
    :) Basszus, olvasni akarom már!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esetleg, ha biztosítanád a havi fixet...? XD
      Ne mondd, hogy velem nem lehet tárgyalni. ;)

      Törlés
    2. Én is reménykedem, na és persze a regényt is nagyon várom :)

      Törlés