Mégsem élménybeszámoló

Gondoltam, írok majd élménybeszámolót az Alexandra KönyvTÉRről (Pécs, június 8.) és a Magyar Írószövetség Sci-fi Irodalmi Szakosztályának közönségtalálkozójáról (Budapest, június 20.), aztán… Úgy tűnik, nem írok. Könyvbemutatókra szívesen járok – igen, még a sajátjaimra is –, mert általában sörözés a vége, de mégsem szeretném, ha ez a blog egyszerűen csak a reklám reklámfelületévé válna, és pusztán könyvbemutatókat harangoznék be és elemeznék ki benne. Azon túl, hogy Bulcsu remekül kérdez, én pedig Pécsett leöntöttem magam narancslével és bevettem a „fogalmazás gátló”-t, végül pedig Zsófival és Mátyással együtt dedikáltunk egy kört (remélem, Dávidnak tetszenek a könyvek), nem tudnék túl sokat mondani, ráadásul még fotók színes kavalkádjával sem szolgálhatok.

Mégis, hadd térjek ki egyetlen mozzanatra, talán nem spoiler: Mátyás azt mondta még Pécsett, hogy bár nagyon nem az ő műfaja, mégis szeretne sárkányrepülőzni, hogy átélje, tudja, miről ír. Bár kötözködni kezdtem, hogy a krimi írók sem csapdosnak senkit kobakon rusztikus gyertyatartóval, azért belátható, hogy Mátyás kívánsága jogos: ha már urban fantasyba vágtuk a pennánk, akkor legalább a valóságról ne írjunk hülyeséget, és ha szerepel a könyvben sárkányrepülő, nem árt, ha az egyszeri író tényleg tudja, hogy az miféle égről pottyan.

Én a helyszínekkel vagyok így. Budapest kínálja magát (laktam már öt különböző kerületben az ötödiktől a tizenkilencedikig) és Kínában is jártam kétszer, összesen hét hetet, az Ólompegazusban tehát nem okozott gondot magam köré látni a kulisszát. Hanem Lisszabonba és Krakkóba sietve el kellene mennem, és/vagy szereznem valakit, aki kalauzol/mesél. Bár krakkói helyszínem nincs, de onnan származó szereplőm van, és ez már elegendő ok. Tudni akarom a saját szereplőm hátterét, nem csupán leírni. Lisszabon pedig… Meglehet, ahhoz autón/vonaton/repülőn kívül szükség lenne egy kurblis időgépre is. (Csak aztán bele ne csöppenjek egy kiadós autodaféba!) Látnom kellene valami teraszról a Tejo torkolatát, hallanom a vizet meg a várost. Tudnom kell akad-e ott olyan csücsök/szöglet/erkély ahonnan ellátni nem csak a nyugatba vesző óceánig, de akár a földperemig is, ahonnan sorban potyognak a végtelen mélybe az eltévedt kísértethajók. Furcsa ez az urban fantasyban, hogy miközben egymásba kapaszkodik a valóság és a mese, a valóság ismerete vagy nem ismerete okozhat végül gondot az írónak (tehát az olvasónak is?).