Sánta farkas [77] – mesés – képregényes

Továbbgondolva az előző bejegyzést: a mese legalább annyira kézzelfogható, mint a valóság. Olykor. Erre tudok konkrét példát.

Sánta farkas című novellám, akárcsak az Ólompegazus, Budapesten játszódik, csakhogy ebben a Clark Ádám téren aranyalmafa nő, a Királyi Pál utca 17-ben erdei kocsma üzemel alakváltóknak, a Lánchíd végéről pedig nyugdíjazták a kőoroszlánokat. Ezzel a szösszenettel egyike voltam azoknak, akik annak idején megnyerték a Delta Vision [Delta Műhely] novellapályázatát, amelyben Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjének valamelyikét kellett átültetni/átértelmezni sci-fi/fantasy környezetbe.

Ahogyan azt már a moly.hu-n is bátorkodtam megjegyezni, ennek a sajátos hangulatú novelláskötetnek egyik szépséghibája az, hogy – mintegy előszóként – nem szerepelnek benne az eredeti mesék. (A másik hibája, hogy He7venhé7 címmel nem volt kint a 77. könyvhéten 2006-ban, pedig mekkora ziccer lett volna már!) Az eredeti mesék híján, még ha az olvasó roppant jól is ismeri Illyés vaskos kötetét, egyszerűen nem tűnik ki, hogy a novellák néhol mennyire hűen követik a cselekményt vagy annak egy részét, pontról pontra, betűről betűre. Illetve így kevésbé látszik, hogy mi minden került átértelmezésre. Pedig ebben az esetben a mese (a Sánta farkas esetén a Tündérszép Ilona és Árgyélus, de főként annak pár bekezdése) épp úgy a valóság aprólékosan megismerhető része, mint Budapest/Los Angeles/Göteborg/Sanghai. Mindenkinek ajánlom hát, aki kézbe szeretné venni a Hetvenhetet, hogy előtte kukkantson bele az eredetibe, legalább egy kis gömböc, egy vasorrú, egy Nyakigláb vagy egy szélkötő Kalamona erejéig!

Semmiképpen nem utolsó sorban, ha már a Sánta farkas szóba került: Horváth Szabolcs remek képregény-vázlatokat készített hozzá pár esztendeje. Ezeket most közkézre bocsátom. Remélem, egyszer alkalmam lesz látni a kész művet is, sőt, esetleg ajánlani egy kiadónak!

[Még után meglepetés!]

Illyés Gyula:
Hetvenhét magyar népmese
Tündérszép Ilona és Árgyélus
(részlet)

– Szerencséd, hogy szépen köszöntöttél – mondta a Nap –, másként felfaltalak volna! Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán Hold bátyám tud felőle valamit.

Elment hát Árgyélus oda is. Ott is úgy járt, mint a Napnál. Az a Szélhez utasította. Oda is eljutott, szépen beköszöntött, és a Széltől is megkérdezte, hogy nem tud-e valamit Tündérszép Ilona felől.

– Én – mondta a Szél – nem tudok semmit, de nem messze tőlem abban az erdőben lakik az Állatkirály, az talán tud valamit.

Ment, mendegélt újra Árgyélus, már egészen beesteledett, úgy, hogy majdnem semmit sem látott, felmászott egy fára, szétnézett, nem lát-e valahol világot. Csakugyan messze távolban észrevett egy kis világocskát, egy szép kastélyból szüremlett. Bekopogott, kinyílott az ajtó, és egy óriás jött elébe, akinek a szeme a homlokán volt.

– Jó estét, felséges király – köszönt Árgyélus –, nem tudnál te nekem Tündérszép Ilonáról valamit mondani, hol lakhat?

– Szerencséd, hogy úgy köszöntöttél, mint illik, másként halálfia lettél volna! Én az Állatkirály vagyok. Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán az állataim közül valamelyik tud felőle valamit.

Ezzel egyet füttyentett, és az egész palota azonnal tele lett mindenféle állattal. Megtette a király a kérdést, de az állatok közül sem tudott senki semmit. Végre is előkullogott egy sánta farkas:

– Én – mondta a sánta farkas – tudok Tündérszép Ilona felől valamit. A Fekete-tengeren túl lakik, ott törték el a lábamat.

– Nahát, akkor vezesd oda ezt a szegény királyfit – mondta a király.

A sánta farkas azonnal odaállt, hogy Árgyélus üljön rá. Így mentek száz meg száz esztendeig. Egyszer csak letette a farkas Árgyélust.

– Már én tovább nem vihetlek, oda most már magad is eltalálsz, hisz nincs már messzire, csak száz esztendőt kell még menni! – ezzel elbúcsúzott tőle, és elsántikált.

Ment, mendegélt Árgyélus tovább, egyszer csak egy völgyet lát mely három heggyel volt körülvéve. A völgyben épp három ördög verekedett. Odament hozzájuk, és kérdezte tőlük, miért verekednek.

– Az atyánk meghalt, s maga után ezt a köpönyeget, ostort és a bocskort hagyta. Ez a köpönyeg olyan köpönyeg, hogyha magadra veszed, és aztán a bocskort a lábadra húzod, és ezzel az ostorral egyet csattantasz, és azt mondod: „Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok” ott vagy azonnal; ezen nem tudunk mi megegyezni. Nem tudjuk, kire mi jusson.

– No – mondta Árgyélus –, ha csak az a baj, majd elosztom én köztetek; hanem egyik hágjon fel erre a hegyre, a másik arra, a harmadik meg amarra! Az ördögök felmentek a hegyre. Árgyélus pedig felvette magára a köpönyeget és a bocskort, az ostorral egyet csattintott, és azt mondta: „Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok, legyek azonnal Tündérszép Ilonánál!”